Balaton középső kiskör

Balatoni középső kiskör

Tihany-Badacsony-Fonyód-Szántód-Tihany

Balatoni középső kiskör: Tihanytól Tihanyig Badacsonyon, Fonyódon és Szántódon át kétszer vízre szállva.
Ha letekerted már a keleti és a nyugati Balaton kiskört, akkor nincs más hátra, jöjjön a Balatoni középső kiskör!
A túra kiinduló- és végpontja Tihany, ahonnan nyugat felé indulva Badacsonyból Fonyódra áthajózva, majd Szántódig tekerve és onnan Tihanyba átkompozva remek, közel 90 km-es bringatúrát teljesíthetsz. Mielőtt elkezdenéd tervezni a túrát vagy hirtelen felindulásból el is indulnál tájékozódj a hajójáratokról, tekintve, hogy ezek a hajók nem járnak egész évben. A balatoni települések közötti hajójáratok és a kompjárat menetrendjéről a Balatoni Hajózási Zrt. weboldalán tájékozódhatsz.

Indulás Tihanyból

A 71-es út mellett a félsziget nyugati bejáratánál lévő parkolóból célszerű indítani a biciklitúrát. A következő település Aszófő, majd Örvényes és Balatonudvari.
Balatonudvariban az országút melletti régi, védett – műemlék – temetőben csaknem 50 fehér mészkőből faragott, szív alakú sírkövet állítottak fel a XIX. század első felében. Néhány hasonló Balatonfüreden is látható,talán azonos volt a mester.

Haditechnikai park Zánka

Balatonakalit elhagyva Zánka irányában feltűnik a hajdani Úttörőváros, majd Gyermeküdülő Centrum, jelenleg Erzsébet tábor képe, melynek bejáratánál ma haditechnikai park található.
A zánkai Haditechnikai Parkban számos katonai jármű megtekinthető. Vannak itt tüzérségi, páncélos és repülő eszközök is. Megcsodálható például egy MIG-21-es vadászrepülőgép, egy MI-24D harci helikopter, egy MI-8T szállító helikopter, egy T-72 közepes harckocsi, egy gyorsjáratú lánctalpas buldózer, egy lánctalpas úszógépkocsi, illetve további teherautók, ágyútarack, légvédelmi rakéta, távolfelderítő lokátor.
A 71-es út melletti Haditechnikai Park meghatározott nyitvatartási rend szerint, belépőjegy váltásával szabadon látogatható.

Révfülöp

Zánkát elhagyva a bicikliút Balatonszepezd és Szepezdfürdő utcáin át vezet tovább Révfülöpre a Balaton átúszásnak otthont adó északi parti településre. Révfülöp a Káli-medence déli bejárata, két jól kiépített stranddal is dicsekedhet (Szigeti és Császtai), a Balatoni Nyár magazinműsor a révfülöpi móló közelében készül.

Révfülöp Rózsakert

Badacsony

Révfülöpöt elhagyva a 71-es út mellett halad a Balatonkörút Kővágóörs-Pálköve településig, itt célszerű a Balaton irányába délnek venni az irányt, különben a 71-es úton kell folytatni a kerékpározást, ami a nyári csúcsforgalomban nem annyira biztonságos. A pálkövei kitérő után Balatonrendesre ér ki az út, itt egy kisebb szakaszon tudsz választani a járda és az úttest között. Ábrahámhegy, Badacsonyörs, Badacsonytomaj települések után a „Római úton” érhető el Badacsony, ahol az északi parti biciklizés véget ér.
A 440 méter magas Badacsony hegy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén fekszik és 1956 óta védett. Lankáin a badacsonyi borvidék kiváló borait adó szőlő terem, oldalán pedig különleges földtani képződmények, bazaltorgonák láthatók.
Badacsonyból Fonyódra kirándulóhajóval lehet átjutni. Szép idő esetén a panoráma pazar.

Badacsony a sétahajóról

Fonyód

Badacsonyból a hajó Fonyódra érkezik. A város 7 stranddal (5 szabad strand és 2 fizetős) és 2 új kilátóval (Várhegyi kilátó és Sipos-hegyi kilátó) is rendelkezik, így ha kedved támad egy kis felfrissülésre vagy bámészkodásra, Fonyódon a legjobb helyen jársz.

Ha déli part, akkor szabad strand

Míg a Balaton északi partján csupán néhány szabad strand van, addig a déli part számos kiváló szabad stranddal büszkélkedhet. A Balaton déli partján Balatonfenyvestől Siófokig mondhatni egymást érik a jobbnál jobb szabad strandok. Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes: a bringakörút folyamatosan a part közelében halad, ahonnan pazar a kilátás a vízre. Útközben számos igénye szabad strandon van lehetősége az erre kerékpározóknak megmártózni.

Balatonszárszó

Balatonszárszón a Tóparti parkban állították fel 1996-ban az itt elhunyt költő, József Attila emlékművét, Ortutay Tamás alkotását. A „szerelvényen” a költő versei olvashatók.

Balatonszárszó

Szántódról Tihanyba komppal

A Balaton egyetlen révátkelője Szántód és Tihany között található, ahol a kompok egész évben folyamatosan szállítják a járműveket és az utasokat. A kompok egész évben üzemelnek, csak szélsőséges időjárás és kedvezőtlen jégviszonyok esetén nem indulnak. A forgalmasabb nyári főszezonban 3-4 komp folyamatosan szállítja az utasokat az egyik partról a másikra, mindössze 8 perc menetidő alatt. A Szántód-Tihanyi komp aktuális menetrendjéről itt tájékozódhatsz.

A Tihanyi-félsziget is körbekerekezhető. A félsziget keleti oldalán a part közelében halad a bicikliút, ahonnan pompás panorámában lehet része az erre járóknak. Körülbelül félúton a kompkikötő és a túra kiindulási pontja között található a Tihanyi hajókikötő, ami a biciklitúra befejezése előtt még megér egy kis kitérőt. Bazár, büfé és igényes nyilvános wc várja az ide érkezőket.

A Tihanyi-félsziget keleti oldaláról a déli part látképe
és az északi part panorámája Balatonfüreddel

Ha nem vagy elég felkészült bármelyik Balatoni kiskör letekerésére, akkor nézd meg a Tihanyi-félsziget biciklitúra javaslatunkat.

1 hozzászólás

  1. Imádjuk a Balatont, bicikli is szeretünk, ezt a bringatúrát is betervezzük a nyárra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük