Tagore sétány Balatonfüred

Balatonfüred Tagore sétány

Tagore Sétány

A Tagore sétány Balatonfüred egyik leglátogatottabb része, számos balatonfüredi rendezvény helyszíne. Népszerűsége nem véletlen, hiszen közvetlenül a vízparton fekszik, a sétány szinte egész hosszán pazar panorámában gyönyörködhetünk az év bármely részében. Széles sétaúton andaloghat rajta az erre járó és közvetlen mellette halad a Balaton körút is. A Tagore sétány a Deák Ferenc utcától a Vitorlás térig tart, hossza majdnem 800 méter. Délről a Balaton, észak felől pedig egy park kíséri a sétányt.

A Tagore sétány szobrai

A világhírű bengáli költő – Tagore – Balatonfüreden gyógyíttatta szívbetegségét 1926-ban. Felépülését követően a szívkórház melletti parkban elültetett megy hársfát. Az elmúlt évtizedekben a költő emlékfája és szobra körül liget alakult ki különböző parki fákkal, rengeteg virágágyással és sok-sok szoborral. Számos nagy magyar tiszteletére állítottak itt szobrot. A parti sétány büszkélkedhet többek között Kőrösi Csoma Sándor, Deák Ferenc, Széchényi István szoborral, de a képgalériára kattintva többet is megtudhatsz.

Ki volt Tagore?

Rabindranáth Tagore indiai költő, író, zeneszerző, festő, polihisztor, aki életművével átformálta az indiai régió irodalmát és zenéjét. Ő az első nem európai irodalmi Nobel-díjas, 1913-ban kapta meg az elismerést. Költészetében spiritualitás és vibrálás érezhető. Személyisége és idegenszerű ruházata profetikus hírnevet szerzett számára a nyugati világban is. Stílusa, az elegáns próza és a mágikus költészet keveréke még ma is nagyrészt ismeretlen hazáján kívül. Kiemelkedő alkotóművésze a modern Indiának, aki egyúttal közvetlen kapcsolatot teremtett a nyugati és a legszínvonalasabb indiai művészetek között.
1878 és 1932 között Tagore mintegy öt kontinens több mint 30 országában járt.
Tagore kiterjedt magyar kapcsolatokkal rendelkezett, 1920 és 1925 között mintegy 30 művét adták ki magyarul. 1926. október 26. és november 12. között európai turnéja során járt Magyarországon, ahol szívpanaszai miatt hosszabb időt töltött a balatonfüredi szanatóriumban Korányi Sándor professzor felügyelete alatt. A költőről a városban a róla elnevezett sétány és szobor emlékezik meg. Itt tartózkodása alatt találkozott Horthy Miklóssal és a korabeli irodalmi élet prominens személyeivel. A Tagore kíséretében levő hindu asszony, aki leveleiben beszámolt a költő európai körútjáról ezt írta: „Sehol másutt nem tapasztaltam, hogy ennyi szeretettel fogadták volna… ”
Forrás: wikipedia.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük