Balaton kiskör

Balaton kiskör

A Balaton kiskör biciklitúra a Balaton keleti medencéjének megkerüléséről szól. A túra hossza 80 km, a szintkülönbség kb. 390 méter az út során. A Balaton kiskörnek nevezett túra kevésbé gyakorlott bringásoknak is bevállalható. A túra útvonala: Balatonfűzfő – Balatonkenese – Balatonakarattya – Balatonvilágos – Siófok – Zamárdi – Szántód – Tihany – Balatonfüred – Csopak – Alsóörs – Balatonalmádi – Balatonfüzfő.

Az alábbi túra balatonfűzfői vasútállomásról indul – déli irányba – és ott fejeződik be.
2020. nyarára a balatoni bicikliút fűzfői szakaszának egy részét felújították, illetve kiegészítették egy kis parti sétányos kitérővel. Visszatérve az eredeti szakaszra, hosszan a Sirály úton át halad az út a településen át. Fűzfő végén a bringaút áttér a 71 sz. út másik oldalára, ahol árnyas, ligetes szakaszon közelíthető meg Balatonkenese.

Balatonkenesén eleinte a házak előtti keskeny járdán, majd aszfaltozott úton, aztán a település parti központján át halad a kijelölt kerékpárút Balatonakarattya irányába.

Akarattya egy komolyabb emelkedő leküzdése után érhető el, ahol aztán két lehetőség is kínálkozik az út folytatásra. Az egyik lehetőség az akarattyai magaspart felé vezet, ahol pazar a kilátás, de az oda vezető út nem mindenhol bringásbarát. A másik út a 71-es út túloldalán az Árpád úton át vezet az akarattyai magaspart déli végére. Itt egysávos aszfaltos úton, jobbára ligetes környezetben halad a kerékpárút tovább. Érdemes egy megállót tenni Balatonakarattya Aliga felőli végén található Diófa utcai panorámapontnál.

Balaton kiskör – déli parti szakasz

A balatonvilágosi magaspart a túra egyik csúcspontja. Ezen a szakaszon a bicikliutat hosszasan pazar panoráma kíséri. Aki először jár erre, feltétlenül tegyen egy kis pihenőt, gyönyörködjön a balatoni panorámában. A hosszú parkban számos pad, ivóvízvételi lehetőség, szobrok, a Szerelmesek hídja, egy tradicionális Székelykapu és egy Balatonvilágos feliratú fényképkeret is várja az erre kirándulókat.

Balatonvilágosról lassan átér az út Siófokra. A szakasz eleje igen ingerszegény, de annál forgalmasabb. Siófokon szezonban nagy a nyüzsgés, szezonon kívül egész jól lehet közlekedni biciklivel még a központi részeken is. A bringaút siófoki részéről csak egy kanyar és elérhető az Aranypart és az Ezüstpart. A városban, ahogy a Balaton déli partján számos településen, több szabadstrand is van. Tovább kerékpározva mondhatni észrevétlenül vezet át a bringaút Zamárdiba, aztán Szántódra.

Át az északi partra

Szántód és Tihany között az év minden napján 40 percenként közlekedik a komp. Csúcsszezonban 4 komp folyamatosan szállítja az átkelni vágyókat. Bővebb infó a balatoni kompközlekedésről.

A kompról lehajtva Tihanyban jobbra kanyarodik az út, mely elvezet Balatonfüredre. Útközben a látvány itt is csodás. A félsziget keleti oldalán a bicikliút a part közelében halad, így a kilátás az út nagy részén zavartalan. Az északi parti szabadstrandok közül kettő Tihanyban is található.

A félszigetet elhagyva a kerékpárút a 71. sz. úttal párhuzamosan halad Balatonfüred központjáig, így meglehetősen zajos ez a szakasz. Aztán beér a szinte mindig nyüzsgő központba, ahol lehetséges, hogy le kell szállni a bicikliről és tolni kell azt a hömpölygő tömegben. Ha nyáron rendezvény van a Tagore sétányon szinte biztos, hogy esélytelen két keréken átjutni ezen a részen. De mindezért kárpótol a Balaton lenyűgöző látványa.

A balatoni bringakörút a balatonfüredi Tagore sétányon vezet keresztül, ahonnan mindig pazar kilátás nyílik a Balatonra

Füredet elhagyva helyenként remek panoráma nyílik a Balatonra, de a kerékpárút ismét a 71-es mellett halad, így a szakasz szezonban igen hangos. Csopakon, Alsóörsön és Balatonalmádin át érünk vissza Balatonfűzfőre, ahol két helyen is érdemes megállni. Balatonfűzfő nyugati városrésze Tobruk, ahol a strandot lehagyva a Fűzfői Séd patak felett átívelő hídon ismét kötelező megállni néhány percre.

A hidat elhagyva 400 méter múlva ismét kötelező kitérő jön. A biciklis pihenő mögött egy deszkapadlós út vezet ki a nádasba, ahonnan a Balatonfűzfői-öböl panorámája tárul elénk. Innen már csak néhány km a túra kezdő-, illetve végpontja.

Gyakorlott bicikliseknek a Balaton kiskör néhány óra alatt lekerekezhető, de érdemes rá több időt szánni az edzettebbeknek is, hiszen a tó minden évszakban csodálatos. Számos pontján célszerű megállni egy-egy kis pihenőre, megélni a pillanatot vagy megörökíteni a látványt.

3 hozzászólás

  1. Minden évben letekerjük (akár kétszer-háromszor is) ezt a Balaton kiskört. Nagyon szeretjük az útvonalat. Nyáron kissé zsúfolt, de tavasszal és ősszel teljesen élvezhető.

  2. Október vagy november hónapban érdemes még nekivágni a szakasznak?

    1. Author

      Kedves Tamás!
      Amíg az idő nem túl hideg, addig akár a novemberi Balaton kiskör is kényelmesen letekerhető. Persze minden tempó és ruházat kérdése.
      Amilyen kellemesen enyhék mostanság az őszi hónapok, ez a 80 km belefér egy rövidülő őszi napba is.
      Jó tekerést kívánunk!
      balatonkorut.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük